Szeptember, indulás vakációra. Hajtunk a pálmafák között, mellettünk a Karib-tenger, légkondi búg a kocsiban, hogy ne süljünk meg. Már a reptéren ülünk Cancunban, amikor rádöbbenek ‘mekkora abszurdum ez’. Más ide, a trópusokra jön vakációzni, kemény pénzeket fizet azért, hogy egy-két hetet itt töltsön, én meg most annak örülök, hogy végre elmehetek innen egy kis időre, hűvösebb éghajlat felé. Mikor lett ez számomra a vakáció?!
Kicsit feje tetejére állt minden az elmúlt években. Három ország, három különböző éghajlat. E miatt három különféle megközelítése a vakációnak.
MAGYARORSZÁG – a normális nyár és vakáció
Kezdjük az elején. Legtöbbet Magyarországon laktam, ahol számomra teljesen természetes módon megvolt az egyensúly. Van nyár. Van tél. Vannak évszakok. De azért a vakáció valahogy akaratlanul is mindig összefüggött a nyárral. Hisz az ember nyáron megy nyaralni (bár manapság egyre divatosabb a télből átjönni a nyárba, de akkor is leginkább a meleghez kötjük a vakációzást).
Tehát még ha akkoriban nem is jutott az adott évben hagyományos értelemben vett nyaralás (lásd tengerpartra, külföldre utazás), akkor sem szenvedtünk hiányt napfényből. Ezért nem éreztem igazán a hiányát a vakáció elmaradásának. Hisz ott voltak a strandok, Balaton, fagyizás, lenge ruhában mászkálás, kinti szalonnasütések stb.
Ősszel, tavasszal meg télen pedig megintcsak változott a tájkép, ezért sosem volt unalmas egyhangúság. Sosem volt semmiből túl sok.
ANGLIA – nyárra várva a ködös Albionban
Aztán átköltöztünk Angliába, amikor mindez fenekestül felfordult. Csak a naptárban létezett nyár. Nem volt nyári strandolás többé. A kegyetlen valóság, hogy amit mi jó magyarként nyárnak szoktunk meg az ott nem létezik. De ezt persze az elején nem tudtuk. Mondták persze, hogy Anglia ködös, nyirkos és hideg, de hát azt nem gondoltam, hogy júliusban is az és az év nagy részében be leszünk szorulva a házunkba a négy fal közé. Csak pár évi ottlakással érzi át az ember, milyen az: hogy keresem a strandokat és rájövök, hogy azért nem lelem, mert nincs is. Hogy mikor otthon élő barátok postolják a Balatonos pancsolós fotókat augusztusban, akkor én csak irigykedek és örülök, ha Angliában egyáltalán rövidujjú felsőt fel tudok venni (spagettipátosról meg nem is álmodjak).
Amig ott laktunk a vakáció leginkább egyenlővé vált a várakozással, az évente egy-két hetes vakációval, ami egyben a nyarat is jelentette számunkra. Azzal, hogy szabadságot vegyek ki, utazzak el (lehetőleg minél messzebbre, de mindenképp országon kivül) ha rendes napfényt szeretnék érezni. Szánalmas módon abban az egy-két hétben, amikor NYARALNI mentünk, akkor éltük át a nyarat is. Ebből kellett minél többet magunkba szivnunk az alatt a kis idő alatt, mig elvagyunk, hogy aztán eltartalékoljuk a következő alkalomig.
MEXIKÓ – az örök napsütés országa
Megunva az állandó hideget jött az újabb költözés. Ezúttal nem biztuk a véletlenre és átköltöztünk a trópusokra. Mexikóban ismét fordult a kocka. Az elmúlt másfél évben már nem vagyok kiéhezve a napfényre, napozásra, strandolásra. Már nem számit milyen hónapot ír a naptár, nem nézem az időjárás jelentést, hisz tudom ha kinézek az ablakon szinte mindig napsütést fogok látni a ház előtt álló pálmafánk fölött.
Amiből sokat kapsz, az természetessé válik, mondják egyesek. Itt, a trópusokon meg ugyebár mindig nyár van. Tehát egyben mindig vakáció is van, ami elvileg tök jó, bár karácsonykor fura tud lenni, hogy 30 fokban karácsonyfát nézzünk.
Most tehát épp itt tartunk:
- Már mindegy mikor, melyik hónapban indulunk el nyaralni, hisz itt úgyis meleg lesz, amikor visszajövünk. Pont e miatt nem is feltétlen tengerpartos, napozós, semmitevős vakáció a fő cél.
- Hiába a pálmafák, tenger, medencék…néha (főleg a legnagyobb melegben nyáron) pont innen szöknék meg egy kicsit, hogy élvezzem a többi évszakot is és aludjak egy jót egy nagy, meleg paplan alatt és könnyű őszi kabátot vagy legalább pulcsit vehessek fel. Aztán persze ha kellően kiélvezkedtem magam, irány vissza a nyárba.
Mi tehát most innen igyekszünk el egy kis időre, hogy kapjunk kicsit mást is. Néha arra gondolok, vicces az élet. Mindig más kell, mint ami van. Most keressük a hegyeket, a hűvös reggeleket, a tavaszt, az őszt… a változatosságot.
Az állandóság a baj – avagy a változatosság hiánya
Igazából arra jöttem rá, hogy nem az a baj, ha tél van, vagy nyár van. Minden évszak, táj maga miatt szép és jó. Amit nehéz elviselni inkább az, ha állandóan ugyanaz van. Ha nincs változatosság. Mert ki akar állandóan szétfagyni, vagy évi 12 hónapban fürdeni az izzadtságában (már némi túlzással persze).
E helyett inkább élvezni kéne, hogy milyen jó már, hogy a forró nyár után jön a langyos ősz. Aztán milyen jó várni a meleget és élvezni, amikor eljön a tavasz, nyár. Van egy körforgás, ami szerintem nagyszerűen lett kitalálva. Eközben meg persze jöhet a vakáció, akár télen, akár nyáron, hogy más tájképet is lássunk. De ha nincs meg ez a körforgás, akkor a vakációk is egysíkúbbakká vál(hat)nak, mert akkor amikor elmegyünk csak a hiányzó évszakot élvezzük, próbáljuk az alatt a kis idő alatt pótolni.
Itt is van körforgás, csak sokkal kevésbé észrevehető, mint Magyarországon. És persze nem megy el a két végletig. Itt meleg van vagy még melegebb. Néha egy kis esős időszakkal fűszerezve.
Közeleg a tél a trópusokon
Már szinte a bőrömön érzem, hogy közeleg az ősz, a tél. Itt nem olyan kézzelfogható persze, mint mondjuk Európában. De érezni, hogy hűlnek az éjszakák, több eső esik nappal, már nem kell légkondi és egy-egy éjszaka már a ventillátors is kikapcsolom. Sőt lassan előkerülnek a vékony takarók is, ami alá jó lesz éjjel bekuporodni. Nappal továbbra is 28-30 fok körül marad a hőmérséklet a téli hónapokban, viszont alacsonyabb a páratartalom és végre lehűl az idő estére. Ez a trópusi tél. Imádom. A nyarak meg…túl kell élni valahogy, vagy elköltözni pár hónapra.
Legközelebb mesélek az idei nyaralásunkról is kicsit…
Első rész itt:
Valami Amerika 1 – Gyalogos átkelés Tijuana-ban
Életünk Mexikóban 